sertés A: 1258 Sertes heyg [hn.] (OklSz.); 1533 Sertes disno (Murm. 540.); 1577 sertęs (KolGl.); 1585 sertés (Cal. 484); 1597 Sörtes [?✐] (OklSz.); 1649 sértes (MNy. 69: 234); 1758 Sertvésit (MNy. 55: 550); 1805 sërtésól (NSz.); 19. sz. sertis, sertís (MNy. 69: 509) J: ‹mn› 1258 ? ’kihegyesedő részek sorozatából álló, kiálló tüskézetű | stachelig; borstig’ (↑), 1533 ’ua.’ (↑) | ‹fn› 1683 ’disznó | Schwein’ # (OklSz.)

sertélyes × A: 1558 sertelest (MNy. 64: 229); 1597 Sörteliös [?✐] (OklSz.); 1679 sörtéllyes (OklSz.); 1690 Sertélyes (Radvánszky: Csal. 2: 403); 1722 Sörtvéleseket (Nyr. 109: 242) J: ‹fn› 1 1558 ’disznóól | Schweinestall’ (↑); 2 1722 ’disznó | Schwein’ (↑) | ‹mn› 1597 ’tüskés, borzas, szőrös | stachelig; borstig’ (↑)

Származékszó. |  ⌂  A →serte, ill. sertély (→serte) szavakból jött létre melléknévképzővel. Eredetileg mindkét szó melléknév volt; a ’disznó’ főnévi jelentés önállósulással keletkezett a sertés marha ’disznó’  (1608: OklSz.); sertélyes marha ’ua.’  (1679: OklSz.); stb. szószerkezetekből. A sertélyes  (↑) régi és szórványosan adatolt főnévi 1. jelentése metonimikusan keletkezhetett. A ’serte’ és a ’disznó’ jelentések összefüggéséhez vö. lat. saetiger ’sörtés: kan(disznó)’; ném. Borstentier ’disznó’.

☞ TESz.; EWUng.→ serte