síp A: 1138/ Sípus [sz.] [szn.] (MNy. 32: 56); 1405 k. ſip (SchlSzj. 2000.); nyj. zsíbbal (MTsz.) J: 1 1138/ ’fúvással, ill. fújtatással megszólaltatható csőszerű hangszer; így működő éles hangú jeladó eszköz | (Signal)pfeife’ # (↑); 2 1667 ’nád, cső | Rohr’ (Lippay: PosoniK. 3: 23); 3 1692 ’kéménycső, kürtő | Kaminrohr, Schornstein’ (MNy. 80: 378) Sz: sípos 1138/ [szn.] ’furulyás | Pfeifer’ (↑) | sipoly 1833 ’vmely szervből kivezető, kóros eredetű, váladékot kibocsátó csatorna, fisztula | Fistel’ (Bugát–Schedel: OrvSz.)
sípol A: 1519 sypolank (JordK. 545) J: ’furulyát, sípot (meg)fúj, fütyül | Pfeife blasen, pfeifen’ #
Valószínűleg a szócsalád alapja, a sípol származékszó. | ⌂ Valószínűleg →sí¹ ~ siv- tőből keletkezett gyakorító képzővel. A szó belseji p vagy a tőhöz tartozik mint a v változata, vagy mozzanatos képző.
A síp elvonás. | ⌂ A sípol-ból lett elvonva. A sípol viszonylag késői felbukkanása miatt nem zárható ki, hogy a síp (a sípol alapszavaként) a →sí¹ tő -p névszóképzős származéka, ez a magyarázat azonban a szokatlan képzési mód miatt nem meggyőző. A síp 2. és 3. jelentése metafora.
A sipoly származékszó. | ⌂ A sipoly származékszó latin és német mintáihoz vö. →fisztula.
A szócsaládhoz még | ⌂⇒ A magyarból: szbhv. šipuš; le. (R.) szyposz: ’sípos, dudás’.
☞ Bárczi: SzófSz.; TESz. sipoly a. is; EWUng.→ sí¹, sípcsont, tárogató