sáf × A: 1086 ? Sap [szn.] (Györffy: DHA. I: 253); 1255 ? Saap [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 7: 398); 1526 Saaphokat (OklSz.); 1538 ſaaff (Pesti: Nomenclatura Z [1]); 1544 safot (OklSz.) J: 1 1526 ’(többnyire fából készült) edény: dézsa, sajtár, kád, hordó | Schaff’ (↑); 2 1708 ’korsó; csupor | Krug; Töpfchen’ (Pápai Páriz: Dict.)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kfn.) schaf ’bor tárolására való edény; gabonamérték’, (kor. úfn.) schaaff ’ua.’, (baj.-osztr.) schàf, schaff ’dézsa, sajtár, fateknő’, – ném. Schaff ’fából készült, nagy űrtartalmú, nyitott edény’ [indoeurópai eredetű; vö. lat. scabere ’hántol, kapar’; litv. skóbti ’kiváj’; stb.].  ⇒⌂  A szó elsősorban a felnémet dialektusokból kerülhetett át.  ⌂  Ha a korai tulajdonnévi adatok idetartoznak, a szóvégi p hanghelyettesítés eredménye. A sáf korai átvételére utal az a körülmény, hogy a dunántúli nyelvjárások mellett a székelyben is elterjedt, a székely szó azonban hangtani okokból aligha származhat az erdélyi szászból. A 2. jelentés metafora.  ⚠  Az ófelnémetből való származtatása kronológiai okok miatt kevésbé valószínű.

☞ MNy. 70: 85; TESz.; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ kapa, kappan, sáfár, sáfó, séfely, sinkófál