rokon A: 1372 u./ rokomb, rokontokot (JókK. 142, 58); 1405 k. rakon (SchlSzj. 192.); 1604 rokanſag [sz.] (Szenczi Molnár: Dict. Conſanguínitas a.); 1763 rokony (NSz.); 1863 Rókon (Kriza [szerk.] Vadr. 515); nyj. rokkony (MTsz.) J: ‹hsz› 1 1372 u./ ’rövidesen | bald’ (JókK. 142); 2 1416 u./¹ ’közel | nahe’ (BécsiK. 167) | ‹fn› 1 1372 u./ ’felebarát, embertárs | Mitmensch’ (JókK. 58); 2 1372 u./ ’családi kapcsolatban álló személy | Verwandte(r)’ # (JókK. 99); 3 [ ~ok] 1792 ’közös eredetű népek | verwandte Völker’ (NSz.) | ‹mn› 1 1405 k. ’vkivel rokonsági viszonyban álló | verwandt’ # (↑); 2 1416 u./¹ ’rokon szellemű; vkihez közel álló | geistesverwandt; jmdm nahestehend’ (BécsiK. 49); 3 1416 u./² ’közeli | nahe befindlich’ (MünchK. 37ra) Sz: rokonság 1395 k. rokonſag ’rokon | Verwandte(r)’ (BesztSzj. 10.); 1405 k. ’rokoni kapcsolat | Verwandtschaft’ (SchlSzj. 193.) | rokonít 1821 rokonít (MNy. 3: 273) | rokontalan 1821 Rokonytalanságnak [sz.] (NSz.)

Ragszilárdulás eredménye. |  ⌂  A szótő valószínűleg örökség a finnugor korból; vö. vog.  (T.) raw- ’hagyja magát megközelíteni ‹vad›’, (Szo.) rɔ̄wnut ’rokon ‹mn›; rokon ‹fn›’; osztj.  (Kam.) răχ- ’közeledik, megközelít ‹elvont értelemben is›’, (V.) răγam ’rokon ‹fn›’; finn rakas, rakkaan [birtokos eset] ’kedves, ismerős, baráti; szeretett’ [fgr. *rakka ’közel, közeli; közeledik’].  ⌂  Végső soron a →rá, →rajta, →róla tövével lehet azonos, amely az alapnyelvben nomenverbum volt, a magyarban viszont névszótőként él. A rokon végződése -n helyrag. Az eredeti változat a rakon lehetett, a rokon alak a második szótagbeli o hangtani hatását tükrözi. Eredetileg helyhatározószó volt, ebből alakulhatott ki az időhatározói jelentés. Jelzői szerepében vált melléknévvé. A főnevesülés már igen korán végbemehetett. Hasonló jelentésváltozáshoz vö. →közel; vö. még lat. propinquus ’közeli, szomszédos, rokon’; ném. nahe ’közeli’ : Nächster ’embertárs, felebarát’; or. родной ’közeli; rokon’; stb.

☞ SKES.; TESz.; UEW. 418; EWUng.→ rá, rajta, rokonszenv, róla, vér-²UN UEW. № 849