rá A: 1055 holmodia rea (TA.); 1372 u./ ew rÿa, ra, ram (JókK. 21, 105, 154); 1416 u./¹ reiaia (BécsiK. 61); 1508 rayad (DöbrK. 523); 1588 réja (LevT. 2: 52); 1863 Rėa (Kriza [szerk.] Vadr. 514); nyj. riva (MTsz.) J: ‹névutó› 1055 ’〈a -ra, -re határozórag szerepében; az -ig határozórag szerepében〉 | 〈in der Funktion des SublatSf. -ra; in der Funktion des TermSf. -ig〉’ (↑) | ‹hsz› 1 [részben birtokos személyjellel, vonzatként is] 1372 u./ ’ismert személyre, tárgyra | auf ihn, darauf, daran 〈mit Akk〉’ # (↑); 2 1372 u./ ’ismert személyen, tárgyon rajta | auf ihm, darauf, daran 〈mit Dat〉’ # (JókK. 91); 3 1416 u./³ ’saját magára | auf sich 〈Akk〉’ (AporK. 172); 4 1518 k. ’feléje | auf ihn zu’ (SándK. 25); 5 1526 ’számára, neki, részére | für ihn, dafür’ (SzékK. 63); 6 1800 ’ezután, utána | danach’ (NSz.); 7 1801 ’ezenkívül | außerdem’ (NSz.); 8 1838 ’hozzá még | dazu noch’ (Tzs.) | ‹isz› 1915 ’hajrá! | los, vorwärts, nur zu’ (NSz.)

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  A tő valószínűleg örökség az ugor korból; vö. vog.  (T.) raŋ ’kívül’, (AK.) roŋχə ’ua.’, (T.) raŋkā ’félre ‹egy külön rakásba›, külön, a maga számára’, (AK.) roŋχə ’ua.’ [ugor *raŋɜ ’felület, felszín’].  ⌂  Lehetséges, hogy az ugor tő eredetileg azonos volt a →rokon tövével. – A szóvég -á latívuszképző. A rá alak tartalmazza az E/3. személyű birtokos személyjel -a-ját is, amely a latívuszragba olvadt bele. Az eredeti reá változat keletkezése a hangzóközi *ŋ (ugor alapalak) > (ősm.) γ kiesésével, továbbá az első szótagbeli magánhangzó elhasonulásával magyarázható. A későbbi rá alak ebből keletkezhetett összerántással, ill. – a toldalékolt alakokban – a második nyílt szótagban lezajlott hangzókieséssel. Eredetileg határozószó volt, abból jött létre a névutó, amely az ómagyarban határozóraggá vált; vö. 1372 u./ hora ’a hóra’  (JókK. 31). Határozószóként igekötői szerepe is kialakult.

☞ FUF. 31: 347; TESz.; UEW. 883; EWUng.→ hajrá, rajta, rátarti, rokon, rólaUN UEW. № 1836