peng A: 1470 penghe [sz.] (SermDom. 2: 312); 1536 peneg (Pesti: Fab. 50b); 1548/ poͤngetni [sz.] (Tinódi: Cronica k2b); 16. sz. pönög [?✐] (Thaly: VÉ. 1: 24); 1815 pënëg (NSz.) J: 1 1470 ’〈hangszer megérintett, rezgő húrja〉 zenei hangot ad; 〈vékonyabb fémtárgy ütésre〉 csengő, érces hangot ad | tönen 〈eine angeschlagene Saite eines Musikinstruments〉; einen klingenden, metallenen Ton geben 〈dünnerer Metallgegenstand beim Anschlagen〉’ # (↑); 2 1636 ’forog, pörög | sich drehen, wirbeln’ (NySz.); 3 1786 ’hallat | ertönen lassen’ (NySz.); 4 1790 ’〈beszéd〉 szól, hangzik, cseng | lauten, klingen 〈Rede〉’ (NSz.) Sz: penget 1548/ [sz.] (↑)
pendít A: 1507 Pendethew [sz.] [szn.] (MNy. 10: 280); 1617 penditeni [sz.] (NySz.); 1640 elpoͤndét (NySz.); 1805 pëndít (NSz.) J: 1 [főleg meg~] 1507 ? ’〈húrt, vékony fémtárgyat〉 rezgésbe hoz, megszólaltat | erklingen lassen’ # (↑), 1748 ’ua.’ (NySz.); 2 [ma főleg meg~] 1617 ’mond, szól; megemlít | sagen; erwähnen’ (↑); 3 1668 ’üt, csap | schlagen, hauen’ (NySz.)
pendül A: 1584 lant penduͤlés [sz.] (NySz.); 1807 pendö́ljetek (NSz.); 1812 pöndült (NSz.) J: 1 [ma főleg meg~] 1584 ’megszólal 〈húr, fémtárgy stb.〉 | ertönen, erklingen 〈Saite, Metallgegenstand〉’ # (↑); 2 1791 ’javul, gyarapodik | sich bessern, zunehmen’ (NSz.); 3 1801 ’szökken, ugrik | hüpfen, springen’ (NSz.)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ Eredetileg vékonyabb fémtárgyak érintésekor keletkezett hang utánzására keletkezett. A tő a palatoveláris párhuzamosság alapján a →bong-gal állhat összefüggésben. A szóvégek különféle igeképzők. A peng 2. jelentése és a pendül 3. jelentése a →penderedik szócsalád hatását tükrözi. A pendít 3. jelentése, tekintettel az eredeti jelentésre, az intenzitás bővülését és különbségét mutatja. A pendül 2. jelentéséhez vö. a →csattan továbbá tendül (→teng) ’erősödik’ jelentését. A pendül ma gyakran az egy húron pendül ’egy véleményen van’, tkp. ’egy húron szólal meg’ (1668: NySz.) szófordulatban jön elő.