pünkösd A: 1138/ Pinkuſtí [szn.] (MNy. 32: 205); [1237–1240] Pyncust [szn.] (PRT. 1: 782); 1239 Pincusd [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 7: 67); 1500 k. pynkwos hawa (MNy. 21: 142); 1508 Pirospinko̗st (DöbrK. 340); 1519 pýnkeſth (JordK. 774); 1529–1541 Púnkoſt (RMNy. 2/2: 48); 1590 Puͨnkoͨsd (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 222); 1595 Ponkosd (Ver. 58.); nyj. pünkësd (ÚMTsz.) J: ’keresztény ünnep: a húsvét utáni 50. nap ünnepe, amely a Szentlélek apostolokra való kiáradásának emlékét őrzi | Pfingsten’ #

Jövevényszó, de az átadó nyelv vitatott. | 1 Olasz  (É.) jövevényszó. |  ≡   Ol.  (bol.) pę̀ntikǭ́št, (comel.) pentkòsti, (rom.) pìntikǭ́st, (vel.) pìntẹkǫ́ṣte, – ol. pentecoste: ’pünkösd’ [< lat.  (e.) pentecoste ’ua.’ < gör.  (bibl.) πεντηκοστή (ηͨμέρα) ’az 50. nap (húsvét után); pünkösd’]. 2 Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kés. ófn.) pinkesten [többes szám, tárgyeset], (kfn.) pfingesten [többes részes eset], – ném. Pfingsten: ’pünkösd’ [< gör.  (↑), a gót paíntēkustēn [egyes szám, tárgyeset] ’pünkösd’ közvetítésével].

A szócsaládhoz még |  ≋  Megfelelői: holl. pinksteren; szln. binkošti; stb.: ’pünkösd’.  ⌂  Kultúrtörténeti szempontból mindkét származtatás lehetséges, hangtani okokból azonban az olasz előnyben részesül. A németből való származtatásnál a pf > p hanghelyettesítéssel és a szuperesszívusz-ragként felfogott n elhagyásával is számolni kell.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 928; NyK. 61: 270; TESz.; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ könting, peták, puncs