ostoba A: 1193 ? Ostumpa [hn.] (MNL (OL) Dl. 27); 1577 ostoba (KolGl.) J: 1 1577 ’buta, bárgyú; tudatlan | dumm, blöd; unwissend’ # (↑); 2 1585 ’otromba, faragatlan; durva, nyers | plump, ungeschlacht; grob, derb’ (Cal. 547); 3 1873 ’lusta, lomha, lassú | faul, träge’ (Nyr. 2: 563)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kor. úfn.) stumb, (kor. úfn. k.-ném.) stomp  (kor. úfn. f.-ném.) stump: ’(meg)csonkított, csonka; fogyatékos, gyengeelméjű, buta’, (szász Sz.) stǫmp ’tompa’, – ném. stumpf ’életlen, rosszul csíszolt ‹kés›, fásult ‹értelem› stb.’ [< ném. Stumpf ’tuskó, (fa)tönk, vég’; vö. még →istáp].  ⌂  A magyarba a német szónak egy toldalékolt alakja kerülhetett át; vö. ném.  (szász Sz.) stǫmpa ’a tuskó, fatörzs, maradék, vég’. Az ostoba alak a szó eleji mássalhangzótorlódás feloldásával keletkezett denazalizációval; a szóvéghez vö. →cérna, →ciha stb. Hasonló jelentéstanhoz vö. →buta, →tompa stb.  ∼  Idetartozik: (R.) ostombok ’buta, ostoba’  (1577: KolGl.), ez a ném.  (kor. úfn. f.-ném.) stumbec ’néma; buta, ostoba’ szóra megy vissza.

☞ TESz.; NytudÉrt. 88: 107; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ istáp