oláh ∆ [8] A: [1200 k.] Blacus [lat. -us végződéssel] (An. 24.); 1252 ? Olacorum [lat. -orum végződéssel] (Györffy: ÁMTF. 2: 450); 1283 Olahteluk [hn.] (OklSz.); [1285] Olachi [lat. -i végződéssel] (Györffy: ÁMTF. 2: 450); 1337 olahos [lat. -os végződéssel] (Századok 1985: 974); 1456 k. olah (SermDom. 2: 23); 1554 Volah [szn.] (OklSz.); 1602 Olá [szn.] (OklSz.); 1877 oláj (NSz.) J: ‹fn› 1 [1200 k.] ’román ember | Rumäne’ (↑); 2 1596 ’nyugat-magyarországi horvát pásztor | kroatischer Hirt in Westungarn’ (Úriszék 115) | ‹mn› 1283 ’román | rumänisch’ (↑)

Bolgár vagy szerbhorvát jövevényszó. |  ≡  Blg. влах ’román ember’; szbhv. Vlah ’ua.’, (Kaj) ’olasz; latin, latium(bel)i’, (N.) ’görögkeleti szerb’ [a szlávban germán eredetű; vö. ném.  (ófn.) walah, walh ’idegen, külföldi; kelta; római’; aln.  (kaln.) wale ’vlach’; stb.]. A német szó egy kelta törzs nevére megy vissza, amelynek latin megnevezése Volcae volt. Megfelelői más szláv nyelvekben is megtalálhatók.  ⌂  A szó eleji b, v és o a *ß hangból keletkezett, így az oláh szó vokalizálódás eredménye. Az 1848/49-es szabadságharc óta kiszorult a használatból, és a magyarországi románok kérésére a hivatali nyelvhasználatban a →román¹ lépett a helyére. A foglalkozásnév keletkezéséhez vö. →cigány, →görög² stb.

☞ MNy. 5: 433; Kniezsa: SzlJsz. 359; GPann. 2: 105; EWUng.→ balaska, bális, olasz, vallon