nótárius ∆ A: 1372 u./ notariuſnac (JókK. 158); [1535] Notariosnak (KL. 138.); 1585 Notárius (Cal. 462); 1632 notárustúl (MonTME. 1: 30); 1708 Nótárius (Pápai Páriz: Dict.) J: ’írnok, jegyző; tisztségviselő | Gemeindeschreiber; Würdenträger’
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. notarius ’írnok, íródeák, titkár’ [< lat. nota ’ismertetőjegy, ismertetőjel; írásjegy, betű; jegyzet’; stb.; vö. →nóta]. ≋ Megfelelői: ném. Notar; fr. notaire; stb.: ’közjegyző’. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →ámbitus stb. A szóvég váltakozásához vö. patikáros (→patika) stb. ⌂⇒ A magyarból: rom. (N.) notárăș; szbhv. notarijuš ’ua.’
☞ TESz.; EWUng.→ nóta