néma A: 1220/ ? Nema [hn.] (VárReg. 19.); 1372 u./ nemāknak (JókK. 28); 1416 u./² Megnėmol' [sz.] (MünchK. 36vb); 1541 nıma (Sylvester: ÚT. 14) J: ‹fn› 1220/ ? ’beszédképtelen személy | Stumme(r)’ # (↑), 1372 u./ ’ua.’ (↑) | ‹mn› 1 1380 k. ’beszélőképességgel nem rendelkező, beszédképtelen | stumm’ # (KönSzj. 53.); 2 1416 u./² ’szótlan; szólni nem akaró | schprachlos; nicht sprechen wollend’ (MünchK. 27vb); 3 1416 u./² ’hang nélküli, csendes, lecsillapodott 〈táj, napszak, természeti jelenség stb.〉 | still, beruhigt 〈Landschaft, Tageszeit, Naturerscheinung〉’ (MünchK. 39va); 4 1763 ’nem hangzó 〈betű, írásjel〉 | nicht lautend 〈Buchstabe, Schriftzeichen〉’ (NSz.) Sz: némul [főleg el~, meg~] 1416 u./² Megnėmoľ (MünchK. 36vb) | némít [ma főleg el~] 1519 neemwyczatok megh (JordK. 848)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Óe. szl. němъ, -a, -o; szbhv. nem, -a, -o; szlk. nemý, -á, -é; or. нем(ой), -a, -o; stb.: ’néma’ [valószínűleg onomatopoetikus eredetű].  ⇒⌂  A magyarba a szláv melléknév nőnemű (esetleg semleges nemű) alakja került.

☞ TESz.; EWUng.→ német