mond A: 12. sz. vége/ munda (HB.); 1202–1203 k./ Mondou [sz.] [szn.] (Szentpétery: KritJ. 1: 63); 1585 ki mandogalom [sz.] (Cal. 348) J: ’szóban közöl vmit | sagen, (aus)sprechen, nennen, behaupten’ # Sz: mondó 1202–1203 k./ [szn.] ‹fn› (↑); 1416 u./² mondom ’mondanivaló | Thema, Stoff 〈einer Erzählung, eines Vortrags〉’ (MünchK. 102vb) | mondék 1372 u./ mondeka ’mondás, kifejezés, kifejezésmód | Spruch, Ausdruck; Ausdrucksweise’ (JókK. 100) | mondhatatlan 1372 u./ mondhatatlan (JókK. 156) | mondat 1416 u./¹ mondatara ’mondás | Sagen’ (BécsiK. 178); 1792 ’szólás 〈nyelvtani műszóként〉 | Spruch’ (Szily: NyÚSz.); 1838 ’kijelentést, kérdést, kívánást kifejező, rendszerint többszavas beszédegység | Satz’ (Tzs.) | mondogat 1495 e. mōdogatnaia (GuaryK. 91) | mondhatni 1577 k. mõndhatnÿ (OrvK. 72) | mondóka 1650 mondókáját (NSz.)

Valószínűleg örökség, uráli kori tővel, magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. cser.  (KH.), (U.) mana- ’mond, közöl’; md.  (E.) muńa-, (M.) məńa- ’varázsol, bűvöl, megbabonáz’; ? finn manaa- ’feltételez, sejt, gyanít, (ki)talál’; – jur. mān- ’mond, közöl’; kam. ma- ’ua., beszél’; stb. [uráli *monɜ- ’mond, közöl’].  ≋  Megfelelői: juk. mon- ’ua.’; lat. monere ’megint, figyelmeztet’; stb. A magyarázat ellenére hangtani kifogások merülnek fel, főleg az első szótagi vokalizmussal kapcsolatban. A jelentéshez vö. md.  (M.) azan ’mondok’ : md.  (E.) azan ’átkozok’; vö. még m. átkot mond ’megátkoz, elátkoz, elítél’.  ⌂  A végződés -d gyakorító-kezdő kézpő. Mivel az alapszó valószínűleg korán elavult, a képzés már az ősmagyarban elhalványulhatott; vö. →áld, →esd stb.

☞ Paasonen: Beitr. 298; NyK. 66: 39; TESz.; MSzFE.; Benkő: FiktI. 34: 168; EWUng.→ ellen-¹, hír-, mendemonda, mondvacsinált, monstrum, példa-, temondádUN UEW. № 570