mese A: 1333 Mese [szn.] (MNy. 63: 368); 1372 u./ meſeuel (JókK. 122) J: 1 1372 u./ ’pédázat; jelképes, találós mese | Parabel; Rätsel’ (↑); 2 1585 ’csodás elemekkel teleszőtt költött elbeszélés | Märchen, Fabel’ # (Cal. 402); 3 1725–1764/ ? ’kitalálás; kifogás, ürügy | Erfindung; Ausrede’ # (NSz.), 1779/ ’ua.’ (NSz.); 4 1833 ’cselekmény 〈irodalmi műben〉 | Handlung 〈in einem literarischen Werk〉’ (NSz.); 5 1851 ’üres szó; fölösleges beszéd | überflüssiges Gerede’ (Erdélyi: Közm. 289) Sz: mesél 1585 mesélloͤk (Cal. 403)

Örökség, ugor kori tő magyar képzéssel. |  ⌂  A tőhöz vö. osztj.  (V.) mańť ’monda’, (DN.) mońť ’ua.; hősmonda, elbeszélés’, (V.) mant-, (DN.) mońť- ’mesél, mesét mond’ [ugor *mańćɜ vagy *maćɜ: ’mese; elbeszél, elmesél’]. Esetleg a →magyar előtagjával függ össze; ’nemzedék, nemzetség, család’ jelentésű szavak összetételi előtagjaként fordulnak elő ’mese’ jelentésben más nyelvekben is; vö. votj.  (Sz.) vi̮ǯi̮-ki̮l ’állatmese, tanmese, elbeszélés, monda’ (votj.  (Sz.) vi̮ǯi̮ ’gyökér; nemzetség, törzs’, ki̮l ’nyelv, beszéd; szó, beszéd’). A magyarázat feltételezi, hogy az első szótagi uráli *a a szó belseji palatális *ć hatására palatalizálódott, amelyre a magyarban nincs analógia. Az alapszó eredetileg egy igenévszó lehetett, amelynek végződése eszerint egy kicsinyítő képző, vagy egy -e (folyamatos) melléknévi igenévképző. Abban az esetben, ha eredetileg egy folyamatos melléknévi igenév volt, főnevesülésen ment keresztül. Az 1. jelentés helyett később a 2. dominált, az utóbbi irodalmi műfajt megjelölő szerepe először a 19. sz.-ban szilárdult meg. – A mese, mese, meskete formában előforduló meskete, egy jelentés nélküli szó a mesekezdő formulában, ez valószínűleg a mese származékszava a képző játszi továbbképzésével; vö. →bóbita, →csepőte stb.

☞ FUF. 22: 143; MNy. 46: 74; TESz. meskete a. is; MSzFE.; NyK. 81: 353; EWUng.→ magyar, példa-UN UEW. № 1800