makog A: 1673 mokok (NySz.); 1702 mokogásáról [sz.] (NySz.); 1755 makogott (MNy. 65: 343); 1820 Mákog (NSz.) J: 1 1673 ’izgalmában, félelmében mak-mak-féle hangot ad 〈kisebb állat, főleg mókus, nyúl, majom〉 | quäken od. ähnl. Töne von sich geben 〈Tiere, haupts. Hase, Eichhörnchen, Affe〉’ # (↑); 2 1755 ? ’〈ember〉 értelmetlen hangokat hallat | stammeln, stottern’ (NSz.), 1793 ’ua.’ (NSz.)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A szótő összefüggésben áll a →mókus és a →mukkan, →vakog szócsaládjának tövével, valamint a palatoveláris párhuzamosság alapján a →mekeg tövével is. A szóvég gyakorító képző. ≂ Valószínűleg ugyanebből a tőből keletkezett folyamatos melléknévi igenévképzővel: 1211 Mocou [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 1: 119).
☞ FilKözl. 14: 494; TESz.; Benkő: FiktI. 98; EWUng.→ mekeg, mókus, mukkan, vakog