lajhár A: 1604 Layhár (Szenczi Molnár: Dict.) J: ‹mn› 1 1604 ’lomha, tunya, rest | unsinnig, verrückt’ (↑); 2 1604 ’esztelen, bolond | träge, faul’ (↑); 3 1888 ’otromba, esetlen, formátlan | ungeschlacht, schwerfällig’ (Nyr. 17: 284) | ‹fn› 1 1780 ’lomha, lusta ember, naplopó | Faulpelz’ (NSz.); 2 1798 ’a foghíjasok rendjébe tartozó, Dél-Amerikában élő, kizárólag falevelekkel táplálkozó, lomha, kúszó emlősállat | Faultier (Bradypus)’ (NSz.)

Vitatott eredetű. | 1 Belső keletkezésű, de kialakulásmódja bizonytalan. |  ⌂  Lehetséges, hogy a →lanyha lajha változata alapján keletkezett. Eredetileg melléknév lehetett. Az -ár szóvég az -ár-ra végződő melléknevek analógiájára keletkezhetett; vö. →kopár, →szikár stb. A főnévi 1. jelentéshez vö. →hülye. A főnévi 2. jelentést az állat lomhasága magyarázza. 2 Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kfn.) leichære ’középkori énekmondó; csaló, szélhámos’, (kor. úfn.) laicher ’szemfényvesztő, csaló, hamisító’ [< ném.  (kfn.) leich ’dal, dallam’]. A szó a bűvészek, mutatványosok szavaként terjedhetett el. ▣  ⌂  A melléknévi 1. jelentés lehetett az eredeti; a melléknévi 2. és 3. jelentés metonímia, a főnévi 2. jelentés metafora; az állatnak a lomhaságára utaló megnevezéséhez vö. még lat.  (tud.) bradypus ’lajhár’, tkp. ’lassú, nehézkes járású’; ném. Faultier ’lajhár’, tkp. ’lusta állat’; stb. A köznyelvben a szó a főnévi jelentésekben él. Ennek a származtatásnak az a nehézsége, hogy a német megfelelők csak főnevek, míg a magyar szó korai adatai melléknevek.

☞ TESz.; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ lanyha