lágy A: 1370–1380 k. lagfazou [szn.] (EtSz. 2: 165); 1380 k. Laig (KönSzj. 91.) J: ‹mn› 1 1370–1380 k. ’puha | weich’ # (↑); 2 1416 u./² ’kellemes tapintású, finom | flaumweich, fein’ (MünchK. 62rb); 3 1456 k. ’szelíd, gyengéd | träge; schlapp’ (SermDom. 1: 326); 4 1456 k. ’szelíd, gyengéd | mild, zärtlich’ (SermDom. 1: 326); 5 1490 ’nagy víztartalmú; folyós | wäßrig’ (SzalkGl. 60.); 6 1533 ’nőies, elpuhult | sanft’ # (NySz.); 7 1560 k. ’alacsony olvadáspontú | von niedrigem Schmelzpunkt 〈Metall〉’ (GyöngySzt. 658.); 8 1611 ’kellemes, enyhe | lau’ (NySz.); 9 1787 ’kevés ásványi sót tartalmazó 〈víz〉 | weich 〈Wasser〉’ (NSz.); 10 1790/ ’jésített 〈hang〉; zöngés 〈hang〉 | palatalisiert 〈Laut〉; stimmhaft 〈Laut〉’ (NSz.); 11 1802 ’moll 〈hangnem〉 | Moll- 〈Tonart〉’ (NSz.); 12 1850/ ’elmosódott; elmosódott körvonalú | zerfließend; von verschwommenen Konturen’ (NSz.) | ‹fn› [főleg feje ~a] 1405 k. ’a koponya része | Hirnblatt’ (SchlSzj. 280.) Sz: lágyít 1416 u./¹ lageitakvalam̄g (BécsiK. 41) | lágyul 1470 meg lagul (SermDom. 2: 365)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (T.) lańćə·ŋ ’meleg’; osztj.  (DN.) luńt'ə ’meleg, langyos; már nem friss ‹pl. víz›’; lp.  (norv.) loaǯ'ǯâ ’laza, bő’ [fgr. *lońća ’puha’].  ⌂  A szó belseji *ńć > m. gy hanghoz vö. →húgy¹, →húgy², →szügy stb.– A ’puha’ > ’lágy’ jelentésváltozás esetleg már az ugor alapnyelvben végbement. A jelentések összefüggéséhez vö. →kemény; vö. még lat. mollis ’puha; csendes; enyhe; kellemes’; fr. doux ’édes; enyhe; zöngés ‹hang›’; stb.

☞ NyK. 39: 226; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ lágyék, lagymatag, langyUN UEW. № 491