kujon ∆ A: 1755 kujonozván [sz.] (MNy. 73: 124); 1856 kujón (NSz.) J: 1 1755 ’zsivány, gazember | Gauner, Schurke’ (↑); 2 1790 ’nagy huncut, kópé | Schelm’ (NSz.); 3 1847 ’nőcsábász | Schürzenjäger, Verführer’ (PestiD. 1847. dec. 2.: 1551)

Vándorszó. |  ≡  Ném. Kujon ’gazember’, (B.) kujon ’‹gonosz embert szidalmazó szó›’; fr. couillon ’herezacskó; gyáva (ember); ostoba, tökfilkó’; ol.  (giul.) cuion ’here; ostoba, tökfilkó’, (fri.) cojòn ’ua.’; szbhv. kujon ’kópé, csirkefogó, csibész’; cseh kujón ’ua.’; stb. Az olaszból terjedt el [< lat.  (vulg.) *coleo ’here; herélt’ < lat. coleus ’herezacskó’].  ⇒⌂  A magyarba különféle nyelvekből került át.  ∼  Ugyanerre az etimonra megy vissza a kujonéria ’alacsonyság’  (1711 u.: EWUng.), amely az éria végződésű szavak analógiájára keletkezett, valamint a (R.) kujoníroz ’kicsúfol; korhol’  (1727: MNy. 73: 124), amely a ném. kujonieren ’kínoz, bosszant, zaklat’ átvétele.

☞ TESz.; EWUng.→ golyó