kocsmáros A: 1389 Korchmarus [szn.]; Kurchmarus [szn.] (ZsigmOkl. 107, 106); 1449 Kochmaros [szn.] (OklSz.); 1492 Korchomaros [szn.] (OklSz.); 1527 korchomaroſnak (ÉrdyK. 339); 1587 kochmaaroſnak (MNy. 62: 109); 1703 koczmarosa (MNyj. 5: 164) J: ’vendéglős | Gastwirt, Schenkwirt’ #

kocsmár ∆ A: 1560 k. korchomarkodom [sz.] (GyöngySzt. 4205.); 1856 kocsmárné (NSz.) J: ’vendéglős, kocsmáros | Schenkwirt’

Szláv jövevényszó, részben magyar képzéssel. |  ≡  Szbhv. krčmar; szln. krčmar; szlk. krčmár; or.  (R.) корчмáрь; stb.: ’kocsmáros, csapláros’ [< szláv *kъrčьma ’csapszék, kocsma’, az eredetéhez vö. →kocsma].  ⌂  A régi szn. szóföldrajza átadó nyelvként a szerbhorvátot vagy a szlovént feltételezi. A kocsmár és kocsmáros valószínűleg párhuzamosan átvett alakok: a kocsmáros végződése az -s névszóképzős magyar foglalkozásnevek rendszerébe való beilleszkedést szolgálja; vö. esztergályos (→esztergár), →mészáros stb. A kocsmár szó csaknem kizárólag származékszavakban és összetételekben találálható meg (emellett ezek részben másodlagosan, a kocsmáros alapján keletkeztek).

☞ Kniezsa: SzlJsz. 280; TESz.; EWUng.→ kocsma