keszeg A: 950 k. ? κασή [törzsnév] (ÓMOlv. 8); 1171 Keſceh [hn.] (ÓMOlv. 47); 1304 Kezeg [szn.] (OklSz.); 1405 k. keʒeg (SchlSzj. 822.); 1566 keszszeg (NySz.); 1580 keczeg (NySz.); 1820 Keszég (NySz.); nyj. kesze, keszi (MTsz.) J: 1 1171 ? ’egy fajta hal | Weißfisch’ # (↑), 1405 k. ’ua.’ (↑); 2 1815 ’vézna, sovány, ügyetlen ember | magerer, gewöhnlich linkischer Mensch’ (NySz.)
Alapnyelvi örökség, finnugor kori tővel és valószínűleg magyar képzéssel. | ≡ A tőhöz vö. vog. (T.) kǟsə·ŋ ’kis halivadék; veresszárnyú koncér, márna’; osztj. (DN.) kǒsə ’ua.’; zürj. (Sz.) gi̮ć ’kárász’; finn keso ’kis halfajta’; lp. (L.) kǟtjuk, kǣčūk ’nem egészen kifejlett hal’ [fgr. *kećä ’egy halfajta’]. ⌂ A szó belseji ć > m. sz hangváltozáshoz vö. →rész. A szóvég -g névszóképző; vö. →felleg, →ideg stb. Amennyiben nem az eredeti *-kkɜ-re hanem a *-ŋɜ képzőre megy vissza, akkor a vogul megfelelő alapján nem lenne kizárt, hogy a képző már az ugor korban a tőhöz járult. A keszeg szó összefüggését a kesze, keszi változatokkal vö. →felleg : felhő. A főnévi 2. jelentés metafora; vö. →garda, →kárász. – Esetleg idetartozik a törzs neve is (↑), talán a honfoglaló magyarok egy törzsére utal, akik főleg halásztak. ⚠ Oszmán-török eredeztetése kevésbé valószínű. ⌂⇒ A magyarból: rom. (N.) chișoagă ’kis hal’.
☞ NyK. 39: 347; TESz.; MSzFE.; MSFOu. 151: 270; Balázs: Deáks. 234, 236; EWUng.UN UEW. № 273