keresztség A: 1416 u./² kèꝛèʒtſegere (MünchK. 9va); 1533 Koͤroͤtseg [ɔ: Koͤroͤztseg] (Murm. 1683.) J: ’keresztelés, a keresztény vallásnak az a szentsége, amely eltörli az eredendő (s az összes elkövetett) bűnt, ill. ennek szertartása | Taufe’
Szláv jövevényszó, valószínűleg a szerbhorvátból vagy a szlovénból, magyar képzővel. | ≡ Vö. szbhv. (Kaj) (Ča) krst ’keresztség, keresztelés’; szln. krst ’ua.; névadás’; – cseh křest ’ua.’; szlk. krst ’ua.; ünnepélyes névadás hajóknak stb.’; stb. [< szláv *krьstiti ’megkeresztel’; vö. →keresztel]. Vö. még or. крёстный ’kereszt-; keresztapa’. ⌂ A szóvég -ség névszóképző; a képző alkalmazása részben az alapszó (vö. →kereszt, →vízkereszt) és a →kereszt szó egymástól való megkülönböztetésére irányuló törekvéssel magyarázható, részben a szentség (→szent) hatásával.
☞ Melich: SzlJsz. 1/2: 326; Kniezsa: SzlJsz. 264; TESz. kereszt² a.; EWUng.→ kereszt, kereszt-, keresztel, vízkereszt