kell A: 1372 u./ kel, kell (JókK. 84, 6); 1416 u./¹ kėllènè (BécsiK. 53); 1511/ köll (TörtTár 1903: 418); 1518 k. keelnek (SándK. 10); 1519 kelly (LányiK. 35); 1556 kely (SoprSz. 33: 168); 1568 koͤl (NySz.); 1682 le-kéne (NySz.); 1773 kék (NSz.); 1846 kőne (NSz.) J: 1 1372 u./ ’szükség van rá | nötig sein’ # (JókK. 84); 2 1372 u./ ’tetszik; jólesik | gefallen, angenehm sein’ (JókK. 6); 3 1372 u./ ’kötelességszerű, kényszerű 〈vmit megtenni〉 | müssen, sollen’ # (JókK. 5); 4 1372 u./ ’ajánlatos, célszerű 〈vhogyan cselekedni〉 | ratsam sein’ # (JókK. 5); 5 1372 u./ ’valószínű 〈vminek a ténye, bekövetkezése〉 | wahrscheinlich sein’ # (JókK. 98); 6 1416/² ’elkerülhetetlen, szükségszerű 〈vminek a megtörténte, bekövetkezése〉 | unerläßlich sein’ # (MünchK. 32vb) Sz: kellő 1372 u./ kelewutat ’kellemes, kedves, tetsző | angenehm’ (JókK. 6); 1416 u./² ’szükséges, kellő | nötig’ (MünchK. 10vb); 1508 ’alkalmas, megfelelő, illő | geeignet, passend’ (DöbrK. 79) | kellet [főleg birtokos személyjellel] 1372 u./ kellettſegenek [sz.] ’kényszerűség, szükség(szerűség) | Notwendigkeit’ (JókK. 78); 1416 u./³ iol kelletetedben ’tetszés | Belieben, Gefallen’ (AporK. 87) | kelletik 1372 u./ kelletek ’tetszik, kell | gefallen’ (JókK. 98) | kelletség 1372 u./ kellettſegenek ’szükséges mérték | gehöriges Maß, Soll’ (JókK. 78) | kelletlen 1416 u./¹ kėllètlèn (BécsiK. 8) | kelletet 1416 u./³ iol kelleteteben ’tetszés | Gefallen’ (AporK. 72) | kellőség 1490 k. rekeleſeg ’fizetendő díj | Entgelt, Gebühr’ (NagyvGl. 238.) | kellet 1508 kelletheſſvͤk [sz.] ’megkedveltet vkivel vmit | angenehm machen’ (DöbrK. 239) | kellék 1836 kellékekkel ’vmihez szükséges, vmilyen felszereléshez tartozó tárgy | Requisit’ (LiteraturaiL. 1836. máj. 13.: 153); 1837–1843/ ’elengedhetetlen feltétel; követelmény, tartozék | Erfordernis, Erforderung’ (NSz.); 1921 ’vmely ruházkodási tárgy készítéséhez szükséges mellékanyag, apróság | Zubehör’ (NSz.)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Zürj.  (Sz.) kol- ’szükséges, fontos’; votj.  (Sz.) kul- ’ua.’; cser.  (KH.) kel- ’ua.; muszáj’; md.  (E.) kel'ge-, (M.) kel'go- ’szeret, óhajt’; lp.  (norv.) gâľgâ- ’muszáj, szükséges’ [fgr. *kelke- ’szükséges, fontos, muszáj, kell’].  ⌂  A magyar ll a *lγ közbenső fokozat révén az eredeti *lk hangkapcsolatból származik; vö. →áll¹, →váll stb. A kéne (< kellene) és a kék (< kellenék) feltételes alakok, és a második nyílt szótagban bekövetkezett hangzókieséssel keletkeztek pótlónyúlással. A 2., metonimikus jelentéshez vö. →kellemes; vog.  (É.) ēr- ’kell’ : (K.) ērp ’kedves személy, szerető’; vö. még a mordvin szó jelentését (↑). A 3–6. jelentés főnévi igenévvel szerepel alanyként vagy alanyi mellékmondatként, néha részeshatározói esetben is.  ⌘  A kellék nyelvújítási származékszó, az alapjelentése ’vmi elengedhetetlen, feltétlenül szükséges’.

☞ MNy. 37: 249; TESz. kellék a. is; MSzFE.; EWUng.→ kelengye, kellemes, kellőközépUN UEW. № 281