katakomba A: 1694 Catecumbakat (MNy. 74: 510); 1803 katakumbákba (NSz.); 1835 Katakomba (Kunoss: Gyal.) J: ’az első keresztények föld alatti temetkező- és gyülekezőhelye | Katakombe’
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. (kés.) catacumba ’sír, kripta, temetkezőhely’, (h.) ’föld alatti rejtekhely’ [?< gör. κατά ’-nál/-nél, mellett; lefelé, alá’ + lat. tumba’sír’]. ≋ Megfelelői: ném. Katakombe; ol. catacomba; stb.: ’katakomba’, az olaszban ’alacsony, sötét föld alatti helyiség; sziklabarlang’ jelentéssel is.
☞ TESz.; EWUng.→ tombás¹