karó A: 1395 k. karou (BesztSzj. 337.); 1795 Karrokat (NSz.); nyj. ka̭ru (ÚMTsz.) J: 1 1395 k. ’egyik végén rendszerint kihegyezett, vékonyabb farúd | Pfahl’ # (↑); 2 1779 ’kerítés | Zaun’ (NSz.)
Jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. | ≡ Vö. ujg. qazγuq; oszm. kazık; tat. qazı̈q; stb.: ’cövek, cölöp, karó’ [< török *kaz- ’ás, kiás’]. ⌂ A magyarba átkerült alak (a köztörök z ~ csuv. r alapján) *qaruq vagy *qarı̈q lehetett; a szóvéghez vö. →apró, →borsó stb. A 2. jelentés metonímia. A diáknyelvben a karó ’egyes ‹»elégtelen« érdemjegy›’ jelentésben is előfordul.
☞ MNy. 3: 251; TESz.; Clauson: TED. 682; Ligeti: TörK. 15, 79; EWUng.