kancsal A: 1498 Kanczal [szn.] (OklSz.); 1519 kancʒal (JordK. 108); nyj. gandzsal (Nyatl.) J: ‹mn› 1 1498 ? ’akinek a két szemtengelye nem párhuzamos: egyik szemével félre, más irányba néző, bandzsa | schielend’ # (↑), 1519 ’ua.’ (↑); 2 1498 ? ’félszemű | einäugig’ (↑), 1550 k. ’ua.’ (KolGl.) | ‹fn› 1531 ’gáncs | mit dem Bein gestellter Haken’ (ÉrsK. 31)

kancsi A: 1803 kantsi (Márton J.: MNSz.–NMSz. Schielend a.); nyj. kandzsi (ÚMTsz.) J: ’kancsal | schielend’

A szócsalád alapja, a kancsal származékszó, kialakulásmódja azonban bizonytalan. |  ⌂  Az alapszó egy igenévszó lehet ’hajlat, görbület; meggörbül, elgörbül’ jelentéssel, amelynek névszói realizációja a →kacs. A szóvég deverbális vagy denominális -l melléknévképző; vö. huzal (→húz), →fial. A szó belseji n szervetlen járulékhang; vö. →konty, →kuncsorog stb. A kancsal eredeti jelentése ’sandán tekint, bandzsít ‹személy›’ lehetett; hasonló szemlélethez vö. →kacsint; vö. még or. косой ’ferdén’ : косоглазный ’kancsalít, bandzsít’. A főnévi jelentés keletkezéséhez vö. →gáncs. A kancsi szórövidülés a kancsal szóból -i kicsinyítő képzővel.

☞ MNy. 57: 299; TESz.; EWUng.→ kacs