köp ‹ige› A: 1416 u./² po̗kenᶜ (MünchK. 33vb); 1470 pekethtik [sz.] (SermDom. 2: 2); 1528 meg pwgdestetik [l-d] [sz.] (SzékK. 365); 1588 poͤkek [~ik □] (Frankovics: Haszn. 89b); 1660 köp (MNy. 8: 328); 1838 Töp (Tsz.) J: 1 1416 u./² ’szájából nyálat lök ki | spucken’ # (↑); 2 1792 ’mond, kimond; 〈adatokat stb.〉 gyorsan, folyamatosan mond | heraussagen; Angaben usw. schnell, fließend hersagen’ (Baróti Szabó: KisdedSz. Pök a.); 3 1906 ’vallomást tesz, vall | ein Geständnis ablegen, gestehen’ (Zolnay–Gedényi) Sz: pököd 1470 ’köpköd | mehrmals spucken’ (↑) | köpdös 1515 k. pegdessek (AporK. 204) | köpköd 1790 k. Köpködi (ItK. 9: 282) | köpet 1825 köpetnyi [sz.] ’kiköpött nyál | Spucke, Auswurf’ (ItK. 10: 98)
köp ‹fn› × A: 1577 k. peͦknek (OrvK. 155); 1800 Köp (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 1863 töpöm (Kriza [szerk.] Vadr. 375) J: ’köpet | Spucke, Auswurf’
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A onomatopoetikus eredetű igenévszóknál a képző hiánya a szó ősi mivoltát bizonyítja. A palatoveláris párhuzamosság alapján a szótő és a →pukkan szócsalád töve összefüggésben áll. Hasonló onomatopoetikus eredetű szavak: gör. πτύω; lat. spuere; ném. speien; stb.: ’köp, köpköd’. A köp alak hangátvetés eredménye. A töp változat valószínűleg elhasonulásal keletkezett; vö. →köldök. Az argóban keletkezett 3. jelentés részben a 2. elvont jelentésre megy vissza, részben a ném. speien ’köp, köpköd’, ’‹az argóban› bevall, elismer’ hatását tükrözi.