kömény A: 1405 k. kemen (SchlSzj. 861.); 1416 u./² ko̗mėnt (MünchK. 29ra); 1430 k. kwmen (SchlGl. 2249.); 1435 k. kemin (SoprSzj. 196.); 1531–1532 keomÿn (ItK. 87: 662); 1538 kewmenÿ (Pesti: Nomenclatura K3); 1578 kemény (NySz.); nyj. köméndës [sz.] (MTsz.) J: ’ernyős virágzatú, jellegzetes illatú fűszernövény, illetőleg ennek illóolajat tartalmazó, fűszerként használt barna magja | Kümmel (Carum carvi)’

Vándorszó. |  ≡  Újgör. κύμινον; ném.  (kfn.) kümīn; szbhv. kumin; szln. kumina; cseh  (R.) kemín; stb.: ’kömény’. Vö. még lat. cuminum ’ua.’. Forrása egy sémi nyelv; vö. akkád kamûnu; héber kammōn; arab kammūn; stb.: ’ua.’. Az újgörög és a latin nyelvi hatás által vált elterjedtté.  ⇒⌂  A magyarba főleg a németből került, de a nyugati szláv nyelvekből való átvétel sem teljesen kizárt.  ⌂  A kemény változat a →kemény hangalakjának hatására keletkezett. A köménd változat szóvégi d-je inetimologikus; vö. →belénd, →galand stb.  ∼  A (R.) kümöly ’kömény’  (1739: NSz.) és a (N.) kümöl ’ua.’  (NytudÉrt. 40: 164) a ném. Kümmel ’ua.’ szóra mennek vissza.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 677; TESz.; EWUng.→ édes-