kék A: 1216 keyckend (OklSz.); (†1075) 1217 kektou [hn.] (MonStrig. 1: 57); 1261/ ? Kekus [hn.] (MNL (OL) Dl. 210757); 1268/ kyklew [sz.] [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 8: 199); 1344 Kevkche [sz.] [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 1: 517); 1541 kevk (KL. 229.) J: ‹mn› 1 1216 ’olyan színű, mint a derült ég | blau’ # (↑); 2 1341/ ’zöld | grün’ (OklSz.); 3 1349 ’szürke 〈ló, ökör〉 | grau 〈Pferd, Ochse〉’ (NyIrK. 26: 109) | ‹fn› 1395 k. ’kék saláta | blauer Lattich’ (BesztSzj. 408.), 1470 ’seb | Wunde’ (SermDom. 2: 533) Sz: kékes 1231/ Keykus-potoka [hn.] (OklSz.) | kékell(ik), kéklik 1268/ Keeklew [sz.] [hn.] (↑) | kékcse 1344 [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 1: 517) | kékül 1510 megkekevl (MargL. 17) | kékít 1585 megkeki toͤm (Cal. 1028) | kékítő 1807 Kékítö́ ’kékítéshez használt szer, indigó | Waschblau’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.)

Ótörök jövevényszó. |  ≡   Kök-török kök;  Kāšγ. kȫk;  CC. kök;  csuv. kǝ̑vak; stb.: ’ég(bolt); kék, zöld’.  ≋  Megfelelői a mongol nyelvekben is megtalálhatók.  ⌂  A törökből az illabiális és a labiális tőhangú változatok is átkerültek; utóbbihoz a (R.) kök változaton kívül vö. még →kökény, →kökörcsin. – A főnévi jelentéshez vö. fehér, fekete stb.  ⌘  A kékítő nyelvújítási származékszó.

☞ MNy. 3: 253, 53: 191; NyK. 52: 287; TESz.; Ligeti: TörK. 38; EWUng.→ császár-, hupikék, kék-, kéknyelű, kökény, kökörcsin