juj A: 1725– 1764/ ju (NSz.); 1786 Juj (NySz.); 1793 Júj (NSz.); 1840 hju (NSz.); 1845 jujj (NSz.) J: ’〈isz〉 | 〈Interj.〉’ # R: jujig 1838 ’csordultig tele | bis zum Überlaufen 〈voll〉’ (Tsz.)

Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  Önkéntelen hangkitörésből keletkezett. Ezeknek az indulatszavaknak a szerepe tulajdonképpen azonos a →jaj szerepével; a szó belseji u elterjedését a ném. juch ’‹örömkiáltás›’ is befolyásolhatta. A juj gyakran ismétlődő alakban fordul elő: jujujujuj ’‹indulatszó›’  (1834: NSz.); jujujj ’ua.’  (1880: NSz.) stb. A tájszóként élő jujig megszilárdult névszóragozási forma keletkezése azzal magyarázható, hogy pl. a pohár túlcsordulásánál gyakran a juj szót kiáltják.  ⌂⇒  Esetleg a magyarból: szlk. juj, júj ’‹indulatszó az öröm, lázadás, harag, félelem stb. kifejezésére›’.  ≁  Nem tartozik ide: juhé ~ juhhé ’‹indulatszó, főleg örömkiáltás›’  (1842: NSz.); ez a ném. juchhe ’ua.’ szóból származik.

☞ Kelemen J.: Mondsz. 47, 150; TESz.; EWUng.→ jaj