istálló A: 1266/ Stallo [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 204); 1291 Stallo (OklSz.); 1388 Stalo [hn.] (MNy. 1: 124); 1456 k. istalloba (SermDom. 1: 134); 1518 k. eſtaallo (SándK. 12); 1566 istáló [✐] (NySz.); 1742 Istalljban (NyIrK. 27: 126); nyj. ëstáló (MTsz.) J: 1 1266/ ? ’szálláshely, lakóhely, ahol emberek és állatok egy fedél alatt vannak; (nagyobb) háziállatok tartására való épület | Unterstand; Stall’ # (↑), 1291 ’ua.’ (↑); 2 1523 ’csűr, pajta | Scheune; Schuppen’ (OklSz. gabonásistálló a.)

Olasz  (É.) jövevényszó. |  ≡  Ol.  (É.) štála, štā́la, ṣtálla, stálǫ ’istálló’, (pis.) stallo ’szoba, lakhely’, (fri.), (pol.) stalo ’tartózkodási hely; szálláspénz, helypénz’, – ol. stalla ’istálló’ [germán eredetű; vö. óész. germ. stallr ’állvány, váz, oltár; istálló; jászol, etetővályú’; ang.  (óang.) steall ’állás, hely, helyzet, istálló’; stb.].  ≋  Megfelelői: ném. Stall ’állattartó hely’; fr.  (lot.) staul ’lakás, tartózkodási hely; kunyhó, viskó, házikó, raktár(ház), csűr’; stb. Vö. még lat. stabulum ’hely(szín), tartózkodási hely, állomáshely; karám, kifutó’, (k.) ’ua.; (marha)istálló; csűr, pajta, fészer; raktár, lerakat’.  ⌂  A szó eleji i-s, ill. e-s változatok a szó eleji mássalhangzótorlódás feloldásával keletkeztek, vö. →iskola, →ispotály; a szóvégi ó-hoz vö. →kagyló, →szittyó stb.  ∼  Bizonyosan ugyanerre az etimonra vezethető vissza az Alistál  [hn.]  (1113/: Fejérpataky: KKOkl. 61) és Felistál  [hn.]  (1113/: Fejérpataky: KKOkl. 61) második tagja is.  ⌂⇒  A magyarból: rom.  (R.) iștalắu ’istálló’.

☞ MNy. 64: 154; TESz.; EWUng.→ stallum