ide A: 1372 u./ ÿde, ydee (JókK. 21, 148); 1416 u./¹ idè (BécsiK. 5); 1456 k. ede (SermDom. 2: 236); 1559 ewde (LevT. 1: 340); nyj. ëde, ëdë, idi (MTsz.) J: 1 1372 u./ ’a beszélőhöz közelítő v. közelebbi irányba (tér-, idő-, állapotbeli stb. értelemben) | hierher’ # (); 2 1495 e. ? ’itt | hier’ (GuaryK. 21), 1538 ’ua.’ (Pesti: Nomenclatura A4) R: idébb 1495 e. edeb (GuaryK. 38) | idáig 1784 idáig (Baróti Szabó: KisdedSz. 38)

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  Az →ez¹ szóból keletkezett -e (< ) latívuszraggal. Az alapszó szó eleji magánhangzója eredetileg az i volt; az i > ë nyíltabbá válás valószínűleg már az ősmagyar korban végbemehetett. A hangzóközi d-hez vö. eddig (→ez¹); vö. még →büdös, →édes stb. Az ide eredetileg egy helyet jelölő határozószó volt, amelyből időt, ill. állapotot is jelölő határozószó vált. Később már igekötői funkciót is betöltött. A 2. jelentéshez vö. felé (→felől), →messze stb. Az idáig szó belseji á-ját feltehetőleg az →oda befolyásolta.

EtSz. ez a.; NyK. 53: 20; TESz.; EWUng. ez¹, idéz, innétUN UEW. № 125