hurut ‹ige› × A: 1372 u./ hurutna (JókK. 100); 1577 k. horuth (OrvK. 163); 1592 hurút (Cisio O3a); 1595 Harutanni [sz.] (Ver. 109.); 1708 Hurótó [sz.] (Pápai Páriz: Dict.); 1798 húrút (NSz.); 1801 hurotni [sz.] (NSz.); 1838 Hurótt (Tsz.) J: ’köhög | husten’ Sz: hurutás 1405 k. hurutas (SchlSzj. 356.)
hurut ‹fn› A: 1519 k. horut (DebrK. 79); 1531 hwrwtossa [sz.] (ÉrsK. 550); 1676 horot (NySz.); 1708 Hurót, Hurút (Pápai Páriz: Dict.); 1766 huratott (Magyary-Kossa: OrvEml. 2: 299); 1794 húrútot (NSz.); nyj. szamár-horott (MTsz.) J: 1 1519 ’köhögés | Husten’ (↑); 2 1578 ’a nyálkahártya mirigyeinek fokozott nedvelválasztása | Katarrh’ # (NySz.) Sz: hurutos 1531 (↑)
Onomatopoetikus eredetű tőből származó szócsalád. | ⌂ A tő a →hurít szócsalád tövével lehet azonos. A végződése mozzanatos vagy műveltető képző, amely átcsúszott a gyakorító képzők csoportjába. Hangtani és alaktani szempontból igen szokatlan, hogy a képző előtt u áll. A főnévi 2. jelentés metonímia.