huncut A: 1642–1660 huntzfutnak (Nyr. 72: 255); 1708–1710 Erzhúndsfottnak (Nyr. 72: 255); 1779 hunttzhutozásáért [sz.] (OklSzPótl. huncfutozás a.); 1792 huntzvut (ErdMúz. 49: 538); 1793 Hunczut (MNy. 73: 122); 1851 hunczotot (NSz.) J: ‹fn› 1 1642–1660 ’〈szitokszóként〉 gazember, csirkefogó | Schurke, Schuft 〈als Schimpfw.〉’ (↑); 2 1759–1767 ’ravasz, csalárd ember | schlauer, listiger Mensch’ (NySz.); 3 1851 ’hamiskodóan pajkos, pajzán gyermek v. (fiatal) nő | schelmisches Kind od. (junges) Weib’ (↑); 4 1885 ’párbaj | Duell’ (Nyr. 14: 47) | ‹mn› 1 1716 ’semmirekellő, haszontalan 〈személy〉 | nichtsnutzig 〈Person〉’ (MNy. 73: 121); 2 1790 ’ravasz, fondorlatos | schlau, listig’ (Ethn. 25: 46); 3 1792 ’hamiskásan pajkos, csintalan | schalkhaft, verschmitzt’ # (ErdMúz. 49: 538) Sz: huncutka 1769 huntzfutkát ’hajfürt, hajtincs | Haarlocke’ (MNy. 70: 228)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (R.) hundsfut ’gyáva, alávaló ember’, (baj.-osztr.) hundsfud ’ua.’, (B.) hundsfutt ’csaló, szélhámos’, – ném. Hundsfott ’gazember, csirkefogó’ [< ném. Hund ’kutya’ + Fotze ’nő v. nőstény emlős állat külső nemi szerve’].  ≋  Megfelelői: holl. hondsvot ’gyáva, alávaló ember; fösvény ember’; szbhv.  (N.) hùncut, huncvut ’gazfickó, csirkefogó’; cseh  (N.) huncút, huncvút, huncfút ’tréfaűző, kópé ember’; stb. – A katonai nyelvből terjedt el.  ⌂  A főnévi 1. jelentés a németből származik, a többi a magyarban keletkezett. Az Erdélyben egykor használatos főnévi 4. jelentés azzal magyarázható, hogy katonatisztek, urak között e sértő szó alkalmazása párbajt provokált. A huncutka származék jelentéséhez vö. a melléknévi 3. jelentést.  ⌂⇒  A magyarból: rom.  (N.) húnsfut ’huncut; gazember’.

☞ Nyr. 72: 254; TESz.; EWUng.→ lajhunt