horh × A: 1055 hurhu (TA.); 1086 churchufeu [hn.] (MNL (OL) Dl. 208421); 1138/ Huru [hn.] (MNy. 32: 204); 1138/ Hurch [hn.] (MNy. 32: 204); 1255 hwrk [hn.] (OklSz.); 1267 horhag [sz.] (Wenzel: ÁÚO. 3: 176); 1448 Horch [sz.] [hn.] (OklSz.); 1568 Hor [hn.] (NévtÉ. 3: 12); 1735 Horróér [sz.] [hn.] (SzKözl. 1971: 170); 1833 Horhó [sz.] (Kassai: Gyökerésző 2: 456); 1889 horó [sz.] (Nyr. 18: 568) J: ’vízmosta árok, mélykút | Hohlweg’ Sz: horhágy 1267 horhag ’mélyút, szurdok | Hohlweg’ (Wenzel: ÁÚO. 3: 176) | horhos 1275 Hurhuswt [hn.] ’ua.’ (OklSz.)

Valószínűleg örökség, finnugor kori tővel, magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. osztj.  (V.) kor ’odú ‹a fában›’; ? zürj.  (Sz.) guran ’gödör’; finn kuru ’mély barázda’; ? lp.  (norv.) gurrâ ’csorba ‹vminek az élén›; hegyszakadék’ [fgr. *kurɜ ’mélyedés, mélyút, hágó’]. A végződések különféle névszóképzők lehetnek, de a változatok egymáshoz való viszonya tisztázatlan.

☞ Collinder: FUV.; TESz.; NyK. 72: 157; MSzFE. horhó a.; EWUng.→ horolUN UEW. № 422