hinta A: 1405 k. hinto (SchlSzj. 2041.); 1708 Hintázom [sz.] (Pápai Páriz: Dict. Oſcillo a.); 1763 Hinta (NSz.); 1792 hinda (Baróti Szabó: KisdedSz. Láb-hintó a.); 1838 Hintu (Tsz.) J: ’előre-hátra lendülésre alkalmas, felfüggesztett tárgy (ülés) | Schaukel, Wippe’ # Sz: hintázik 1566 ? hintozic (Heltai: Fab. 149); 1708 (↑)
Származékszó szófajváltásának eredménye. | ⌂ A hint ’himbál, ringat’ igéből -a képzővel alakult folymatos melléknévi igenév főnevesülése. Az alapszó magánhangzója eredetileg veláris i̮ volt. Az alaktanhoz vö. →csusza, →hulla stb. Az alapige azonos lehet a →hint-tel, azonban a tőmagánhangzók (i, ill. i̮) viszonya nem világos. ≂ Valószínűleg idetartoznak: Hindofa [hn.] (1211: OklSz.); Hintus [hn.] (1296: MNny. 4: 329); vö. még hinga ’ua.’ (1800: Márton J.: MNSz.–NMSz.).
☞ MNy. 12: 386; NNyv. 1: 233; MNny. 4: 329; TESz.; EWUng.→ himbál, hint, hintó