hiú [7/1] A: 1214/ ? Hyuad [sz.] [szn.] (VárReg. 170.), de vö. →heon; 1372 u./ hyuan (JókK. 109); 1416 u./¹ heiukat, hiv (BécsiK. 318, 72); 1416 u./² hẏan, hiu (MünchK. 25va, 18vb); 1416 u./³ hewak (AporK. 50); 1560 k. hw̋ (GyöngySzt. 1612.); 1577 hiÿusagot [sz.] (KolGl.); 1763 Hij (NSz.); 1806 Hivu (NSz.) J: 1 1372 u./ ’üres; vmitől mentes | leer; frei von etw’ (↑); 2 1372 u./ ? ’tétlen | müßig’ (JókK. 110), 1416 u./² ’ua.’ (MünchK. 25va); 3 1416 u./¹ ’érvénytelen; eredménytelen | ungültig; fruchtlos’ (BécsiK. 72); 4 1416 u./² ’hiábavaló; haszontalan | vergeblich, nutzlos’ (MünchK. 18vb); 5 1539 ’balga | töricht’ (KulcsK. 118); 6 1794 ’tetszelgő, tetszeni vágyó | gefallsüchtig, eitel’ # (NSz.) Sz: hiúság 1372 u./ hÿuſagat (JókK. 20) | hiúságos 1456 k. hewſagoſon (SermDom. 2: 422) | hiúsít [ma meg~] 1827 hiúsították (Minerva 3./3. (márc. 12.): 1101); 1829/ hiúsíttatott meg [sz.] (NSz.) | hiúsul [ma meg~] 1829 híjúsúl (NSz.)

Szófajváltásos szóhasadás. |  ⌂  A →hiu (eredetileg ’üresség, űr’ jelentésű) szóból keletkezett. A szóvégi, ill. szó belseji v-hez vö. →hévizál, →hivalkodik. A melléknévi jelentés igen korán, már az ősmagyar korban kialakulhatott. A 2–4. jelentés az eredeti 1., az 5. és 6. a 4. alapján fejlődött ki. A hiúsul, hiúsít származékokban az -s denominális névszóképző lehetet.

☞ Nyr. 59: 97; TESz.; EWUng.→ heon, hévizál, hézag, hiába, hioll, hít, hiu, hivalkodik