hergel A: 1784 hergel (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1833 Hergél (Kassai: Gyökerésző 2: 406); 1863 Hėrgėl (Kriza [szerk.] Vadr. 502) J: 1 1784 ’görget | wälzen, rollen 〈trans.〉’ (↑); 2 1795 ’ingerel, bosszant | ärgern, hetzen’ # (MKurir); 3 1838 ’〈kakas tyúkot〉 hág, búboz | bespringen, betreten 〈Hahn die Henne〉’ (Tsz.); 4 1864 ’dörzsöl | reiben’ (CzF.)

Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  A szótő azonos a →herreg tövével. A végződés gyakorító-műveltető képző. Az 1. jelentéshez vö. →görög¹. A legelterjedtebb 2. jelentés metonímiával keletkezett, a felingerelt kutya morgásával hozható kapcsolatba. A 3. jelentéshez vö. →cicerél.  ∼  Ugyanebből a tőből egy másik gyakorító igeképzővel keletkezett: herget ’ingerel, bosszant’  (1808: Sándor I.: Toldalék), amely csak nyelvjárási szóként él.  ≂  Valószínűleg idetartozik: hirgál ’elkülönít’  (1803: NSz.); jelentését az magyarázhatja, hogy eredetileg száraz terménynek a csörgő, zörgő héjtól való lefejtésére vonatkozhatott.

☞ NéprÉrt. 29: 77; Nyr. 75: 57; TESz.; EWUng.→ herpites, herreg, hörög