hebeg A: 1619 ebegni [sz.] (ErdTörtAd. 2: 99); 1748 hoͤboͤgoͤ [sz.] (NySz.); 1764 hebegö́ [sz.] (NSz.); 1864 hėbėg (CzF.) J: ’dadog, akadozva beszél | stottern, stammeln’ #
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A →habog palatális párhuzamos alakja. A végződés -g gyakorító képző. A h kezdetű és h nélküli változatok egymáshoz való viszonya nem világos; de vö. egyrészt →etyepetye : →hetyeg, másrészt bebeg ’dadog, hebeg’ (1757: MNy. 60: 219) mint hasonló hangzású, eltérő szókezdetű szavak.
☞ Bárczi: SzófSz.; TESz. bebeg a. is; EWUng.→ habog, hebehurgya, hőbörögNszt ↪hebeg