hamu [7/2] A: 1086 ? Chomudi [sz.] [szn.] (MNL (OL) Dl. 208421); 12. sz. vége/ chomuv (HB.); 1211 Homuholm [hn.] (OklSz.); (†1061/) 13. sz. ? Homussad [sz.] [hn.] (Györffy: DHA. I: 168); 1314 Homvos [sz.] [hn.] (OklSz.); 1395 k. hamu (BesztSzj. 1312.); 1416 u./³ hamat (AporK. 162); 1513 hammaba (NagyszK. 300); 1547/ aʃʒʃʒu hammut (HoffgreffÉn. Gg3b); 1551 hamoszedoͤieuel (NySz.); 1566 hámossába [sz.] (NySz.); 1577 hamú zinw (KolGl. fako a.); 1661 hamvvevőt [?✐] (MonTME. 1: 279) J: 1 1195 k. ’elégett anyagok finom, porszerű maradványa | Asche’ # (↑); 2 [főleg birtokos személyjellel] 1762 ’a halott ember testi maradványai | Leiche’ (NSz.) Sz: hamvas 1314 [hn.] ’hamuval borított v. fedett | mit Asche bedeckt od. gefüllt’ (↑); 1519 hammos ‹mn› ’hamuszínű. hamuszürke | aschfarben, aschgrau’ (LányiK. 114); 1721 u. ’pelyhes, pihés, ill. hamvval, viaszos réteggel borított 〈gyümölcs〉 | flaumig, duftig 〈Obst〉’ (SzT. hammas-almafa a.); 1840 ’puha, bársonyos, fiatalosan üde | samtig, jugendfrisch’ (TESz.) | hamvaz 1510 hanuazo [sz.] (MargL. 41) | hamvad 1770 el-hanvadtál (NSz.) | hamvaszt 1832 elhamvasztottak (NSz.)

Örökség, ugor, esetleg finnugor kori tővel, magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. vog.  (T.) kōľə̇m; osztj.  (DN.) χojəm; ? md.  (E.) kulov, kuloŋ, (M.) kulu: ’hamu’ [ugor (? fgr.) *kuδʹmɜ ’ua.’].  ≋  Megfelelői: török kül ’ua.’.  ⌂  A végződés -u, -v (< ősm. β) névszóképző. Mivel a 2. jelentés a v-s tőváltozathoz kapcsolódik, közte és a hamu között szóhasadás ment végbe. – A hamv ’viaszos v. pelyhes bevonat ‹gyümölcsön›; bársonyosság a fiatal arcon, fiatalos érintetlenség’  (1807: Márton J.: MNSz.–NMSz.) elvonással keletkezett a hamvas-ból.

☞ Szinnyei: NyH.; TESz. hamv a. is; Bárczi: HBEl. 32; UEW. 194; EWUng.→ hamupipőkeUN UEW. № 380