hölgy A: 1217/ ? Helg [szn.] (VárReg. 211.); 1275 k. Helgez [sz.] [hn.] (FNESz. Kemeneshőgyész a.); 1277 Holges [sz.] [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 12: 192); 1321 Heugku [hn.] (FNESz. Hölgykő a.); 1395 k. helg (BesztSzj. 1068–1069.); 1495 hewlgh (Neumann: Registrum 1355.) J: 1 1217/ ? ’hermelin | Hermelin’ (↑), 1275 k. ’ua.’ (↑); 2 1494 ’hermelin(prém) | Hermelinpelz’ (OklSz.); 3 1566 ’(előkelő) nő; menyasszony, feleség | Braut; Gemahlin’ (NySz.); 4 1786 ’úri, előkelő nő | Dame’ # (NyF. 50: 13) Sz: hőgyész 1275 k. [hn.] ’hermelinvadász | Hermelinjäger’ (↑) | hölgyes 1277 [hn.] (↑)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (É.) kaľ ’nő; egyes állatok nősténye’; osztj.  (V.) köjəŋ ’nőstény ‹különösen coboly, róka›’; lp.  (norv.), (R.) gađfe ’hermelin nősténye’ [feltehetőleg fgr. *kaδʹβa ’nőstény; női’].  ⌂  A m. gy, lgy a fgr. *δʹ > ősm. *l’ hangváltozást követően jött létre; vö. még →hagy. A szókezdő h eredeti veláris első szótagi magánhangzóra utal, amely a szó belseji *δʹ hatására palatálissá vált. A valószínűleg igen régen végbement ’nőstény; előkelő nő, dáma’ > ’hermelin nősténye’ metaforikus jelentésváltozáshoz vö. →menyét; vö. még ol. bellula, donnola; fr. belette; ang.  (óang.) fairy; stb.: ’menyét’. A jelentésváltozásban talán szerepe lehetett annak az Európa-szerte elterjedt mesemotívumnak is, amely szerint a menyét bűvös hatalmú nővé, tündérré, nimfává változhat. A jelentésváltozás azonban a fiatal nő és a menyétféle állat egyező tulajdonságai (pl. karcsúság, kecses mozgás stb.) alapján is megtörténhetett. A régebbi nyelvben a hőgyész származék gyakran fordult elő tulajdonnevekben.  ⌘  A 18. sz.-ra már elavult szót a nyelvújítás idején elevenítették fel.  ⌂⇒  A magyarból: rom.  (N.) helge ’hermelin(irha)’.

☞ FUF. 11: 207, 22: 144; NytudÉrt. 58: 169; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ szalon-UN UEW. № 222