hón A: 1435 k. hanal (SoprSzj. 6.); 1520 k. holna (BodK. 28); 1585 hon, Hón (Cal. 882, 119); 1624 holnya (NySz.); 1791 hunnya-alatt (NSz.); 1820 hónna (NSz.) J: ’váll; a felső kar töve alatti mélyedés | Achsel; Achselhöhle’

Örökség a finnugor, esetleg az uráli korból. |  ≡  Vog.  (T.) kalnā ’hónalj’; osztj.  (V.) kunəŋ pĕtə ’ua.’ (pĕtə ’vminek a feneke’); zürj.  (V.) kun-le̮s ’az ing hónalji része’ (-le̮s < *ule̮s ’alsó rész’); votj.  (Sz.) kun-ul ’hónalj’ (ul ’alsó rész’); ? finn kainalo ’hónalj’; ? lp.  (Wfs.) Gȧi̯ŋ́ɛ̮ʌɛ̮ ’ua.’; – ? jur. śālɁ ’ua.’; ? szelk. qå̄ləń ’ua.’; ? kam. qālǝ̑ŋ ’ua.’; stb. [fgr. ? uráli *konɜ vagy *kana (? + *ala): ’hónalj’, ’? vállízület’].  ≋  Megfelelői: ótörök qoi̯, qoń; jak. χōj, χojn: ’kebel; hónalj’.  ⌂  A néhány régebbi alakváltozatban található szó belseji l inetimologikus hang; vö. →ács, →gyümölcs stb. A szó többnyire birtokos személyjelesen, az alatt, alól, alá (→alá) névutóval vagy alja birtokszóval együtt szerepel, ill. a →hónalj összetett szó előtagjaként fordul elő.

☞ JSFOu. 30/5: 54; SKES.; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ hónaljUN UEW. № 348