hód A: 1138/ Hudus [sz.] [hn.]; Hodus (MNy. 32: 134, 131); 1231 Houd [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 858); 1236 Hodacensi [sz.] [lat. végződéssel] (FNESz. Hegyháthodász a.); 1282 Hood [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 858); 1338–1340/ Odos [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 222); nyj. hadvas (Imre: FelsSz.) J: 1 1138/ ’a vidrához hasonló, szárazon és vízben élő, kisebb kutya nagyságú rágcsáló állat | Biber (Castor fiber)’ # (↑); 2 1533 ’vidra | Fischotter’ (Murm. 520.) Sz: hódász 1236 ’hódvadász | Biberfänger’ (↑)

Örökség az ugor korból. |  ≡  Vog.  (T.) końťəl, (P.) kuńťəľ ’hód’, (Szo.) χuntəľ ’vakond’ [ugor *kumtɜ vagy *kuntɜ: ’hód’; ótörök jövevényszó; vö. ujg. qunduz; oszm. kunduz; csuv. χǝ̑nᴅǝ̑r; stb.: ’ua.’]. Feltehetőleg a török *qund ’ua.’ tő került át az ugor alapnyelvbe.  ⌂  A szóvégi d keletkezéséhez vö. →ad, ill. →had. A magánhangzó nyúlása a magyarban történt. A had változatban megőrződött az eredeti rövid magánhangzó. Az állatfajta ritkulása következtében a szó jelentése bizonytalanná vált, ez magyarázhatja a nyelvjárásokban ma is élő 2. jelentés létrejöttét.

☞ NyK. 47: 449; I.OK. 2: 348; TESz.; MSzFE.; Doerfer: TE. 3: 523; Ligeti: TörK. 137; EWUng.UN UEW. № 1781