hít † A: 1372 u./ hyttabat (JókK. 127); 1380 k. hychtuſ [sz.] (KönSzj. 73.); 1405 k. hetſag [sz.]; heyt (SchlSzj. 1992., 1991.); 1416 u./¹ hitſaǵokėꝛt [sz.] (BécsiK. 104); 1510 k. hÿttsag [sz.] (Gl.) J: ’esztelen; balga | unsinnig; töricht’ Sz: hítos 1380 k. (↑) | hítság 1405 k. (↑)
Bizonytalan eredetű, esetleg származékszó. | ⌂ Az alapszava valószínűleg a hi- ~ hé- (a →hiú tőváltozata); a végződés -t névszóképzőnek tűnik. Egy ’üres’ > ’ostoba’ jelentésfejlődés ⚠ A →hitvány szóval való összefüggése kevésbé valószínű.
☞ TESz.; EWUng.→ hiú