héhel ‹ige› × A: 1585 hehelloͤk (Cal. 167); 1604 héhelec (Szenczi Molnár: Dict. Cármino a.); 1778 Léhellő [sz.] (HOklSzj. Léhelő-léhel a.); nyj. ehel (ÚMTsz.); héhöl (MTsz.) J: ’gerebenez | hecheln’

héhel ‹fn› × A: 1629 Hehelÿ (MNy. 80: 245); 1681 hehel (HOklSzj. 58); 1696 héhell (HOklSzj. Kenderhéhel a.); 1708 Lehelt (HOklSzj. Léhel a.); 1805 héhël (NSz.); 1825 háhel (NSz.); 1838 Héhöly (Tsz.); nyj. hehe (Nyr. 29: 479); héhé (MTsz. léhel a.); héhejjen, héhör, hihő (ÚMTsz.); réhel, téhej (NéprÉrt. 48: 92) J: ’gereben | Hechel’

Német  (feln.) jövevényszók. |  ≡  Ném.  (kfn.) hacheln, hecheln, (baj.-osztr.) hächeln, – ném. hecheln: ’kendert v. lent fésül, gerebenez’ [< ném.  (kfn.) hachel, hechel ’gereben’] | ném.  (kfn.) hachel, hechel, (baj.-osztr.), (szil.) hachel, hächel, – ném. Hechel: ’gereben’ [germán eredetű; vö. ang.  (kang.) hechil; svéd häckla; stb.: ’ua.’].  ≋  Megfelelőik: szln.  (N.) ȃhla, hahel; cseh vochle; stb.: ’gereben’.  ⌂  A német igető el végződését a magyar nyelvérzék igeképzőnek foghatta fel, így a szó tényleges magyar igeképző nélkül honosodott meg; vö. →ábráz, →ádázik stb. Ebben az átvett főnév hangalakja is szerepet jásztott. A héhol változat hanghelyettesítéssel keletkezhetett.

☞ MNy. 44: 84; TESz.; EWUng.