hákog × A: 1585 Hakkogok; Hakogua [sz.] (Cal. 956, 956); 1604 Kihakaghato [sz.] (Szenczi Molnár: Dict. Screabilis a.); 1604 Hákogva [sz.] (Szenczi Molnár: Dict.) J: 1 1585 ’krákog, köhécsel; köp | sich räuspern; spucken, ausspeisen’ (↑); 2 1913 ’durva hangon szól; hápog | krächzen; schnattern’ (NSz.)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A tő összefügg a →harákol, →kákog, →krákog tövével. A végződés gyakorító képző. ∼ Ugyanebből a tőből egy másik gyakorító igeképzővel keletkezett: hákol ’krákog, köhécsel; köp’ (1798: NSz.). A hák ’‹a krákogás, köhécselés utánzására használt, ill. utálkozást kifejező indulatszó›’ (1833: Kassai: Gyökerésző 2: 346), ’köpet, turha’ (1838: Tsz.) a hákog-ból és a hákol-ból jött létre elvonással.