gusztus A: 1719 gustusom (MNy. 60: 114); 1725–1764/ Gusztussát (NSz.); 1793 gustússal (NSz.) J: 1 1719 ’étvágy | Appetit’ (↑); 2 1725–1764 ’ízlés | Geschmack’ (↑); 3 1761 ’kedv vmire; tetszés | Lust; Gefallen’ (SzT.) Sz: gusztusos 1874 gusztusosan (BorsszemJ. 1874. nov. 29.: 3); 1895 gusztusos (NSz.) | gusztustalan 1901 gusztustalan (Köztelek 1901. jan. 9.: 65); 1928 gustustalan (Tolnai: MagySz.)
gusztál A: 1844 gusztálok (PestiD. 1844. nov. 17.: 103); 1847 gustáltában [sz.] (NSz.); 1850 gusztálta (NSz.) J: 1 1847 ’figyelmesen, kíváncsian szemlél, nézeget vmit | gustieren’ (↑); 2 1865 ’ízlel | schmecken 〈trans.〉’ (Babos: KözhSzt.)
Latin, ill. német jövevényszók. | ≡ A gusztus-hoz: lat. gustus ’íz; íz(lelő)érzék, ízlelőképesség; (étel-, ital)fogyasztás’ [indoeurópai eredetű; vö. óind jṓṣa-ḥ ’elégedettség, megelégedettség’; gót kustus ’megvizsgálás, ellenőrzés, próba’; stb.]. – A gusztál-hoz: ném. gustieren ’megízlel, megkóstol, ízlel’ [< lat. gustare ’megízlel, megkóstol, ízlel, elfogyaszt, élvez’]. ≋ Megfelelői: fr. goût, goûter; ol. gusto, gustare; stb.: ’íz, ízérzékelés, étvágy’, ’kipróbál, megkóstol’. ⌂ A gusztus szóvégi s-éhez a magyarban vö. →ámbitus stb. A gusztál szóvége a latin eredetű igék analógiájára alakult ki. ∼ A guszta ’étvágygerjesztő, kívánatos; nagyon tetszetős, kellemes’ (1904: PKSz.) valószínűleg elvonás a gusztál-ból.