fene A: 1236 ? feneozov [hn.] (OklSz.); 1372 u./ fene (JókK. 146); 1416 u./¹ fènè (BécsiK. 106); 1416 u./¹ fènėſèǵėt [sz.] (BécsiK. 15); 1518 k. fenee (SándK. 7); 1568 foͤne (NySz.); 1578 fenye (Magyary-Kossa: OrvEml. Füst csúz a.) J: ‹mn› 1 1236 ? ’vad; iszonyú | wild; greulich’ (↑), 1372 u./ ’ua.’ (↑); 2 1754 ? ’〈nyomatékosító szóként〉 | grimmig, verflucht’ (NSz.), 1793 ’ua.’ (NSz.); 3 [határozói értékben] 1792 ’nagyon | sehr’ (NSz.) | ‹fn› 1 1236 ? ’vadállat | Bestie’ (↑), 1560 k. ’ua.’ (GyöngySzt. 3001.); 2 1538 ’fekélyes, gennyes, sebes, rákos betegség | Brand, Schwäre’ (Pesti: Nomenclatura S1); 3 [ki a ~, mi a ~] 1799/ ’kicsoda; micsoda | wer, was zum Teufel’ (NSz.); 4 1806 ’〈szitokszó〉 | 〈zum Ausdruck milden Fluches〉’ (MNy. 47: 319); 5 [(a) ~́t, (a) ~́ket] 1854 ? ’〈tagadást kifejező szó〉 | dummes Zeug, Unsinn 〈als Verneinung, Abweisung〉’ (NSz.), 1871 ’ua.’ (NSz.) Sz: feneség 1416 u./¹ ’kegyetlenség | Grausamkeit’ (↑)

Származékszó. |  ⌂  A fen ’élez, köszörül’ (→fen) igéből keletkezett az -e folyamatos melléknévi igenévképzővel; vö. →fürge, →lenge stb. Eredeti jelentése a melléknévi 1. jelentés volt; a szó valószínűleg egy dühös, vad, fogát vicsorgató állatra vonatkozott; vö. fene farkas ’ádáz, kegyetlen farkas’  (1506: WinklK. 175r); fene oroszlán ’ádáz, kegyetlen oroszlán’  (1518 k.: SándK. 4r) stb. Nagyon korán főnévvé vált. A főnévi 3–5. jelentés az eredeti jelentés elhalványulásával keletkezett.  ⚠  Finnugor egyeztetése téves.

☞ MNy. 16: 121, 45: 275; EtSz.; TESz.; UEW. 371; EWUng.→ fen, fenevad, fityfene, lépfene, rákfeneUN UEW. № 743