fejsze A: 1395 k. feÿſſe, feÿʒe (BesztSzj. 749., 750.); 1519 fey̋zÿ (JordK. 361); 1541 fiʃʒe (Sylvester: ÚT. 1: 5); 1760 fészit (SzT.); 1769 feszit (SzT.); 1894 fejszë (NyK. 24: 374); nyj. fëcének (ÚMTsz.) J: ’balta, bárd | Axt, Beil’ #
Vitatott eredetű. | 1 Belső keletkezésű, egy származékszó szófajváltásának eredménye. | ⌂ Egy nem adatolt fejsz ’vág, metsz, szétválaszt’ ige -e képzős főnevesült folyamatos melléknévi igeneve. Ez az ige valószínűleg örökség; -sz gyakorító képzővel kelethezhetett egy ugor vagy finnugor kori tőből. A tő a →fejt tövével azonos. 2 Örökség, uráli kori tő magyar képzővel. | ≡ A tőhöz vö. vog. (T.) päćt; szelk. pittje, pīči, pedš: ’balta, bárd’ [uráli *pᴕ̈jćɜ ’ua.’]. ⌂ A szó végződése névszóképző, esetleg kicsinyítő képző. Ennek az egyeztetésnek magyarázatnak a gyér rokon nyelvi adatoltságon kívül hangtani nehézségei is vannak.
☞ EtSz.; NytudÉrt. 38: 19; MSzFE.; TESz.; EWUng.→ fejtUN UEW. № 842