fagyal A: 1395 k. fagal fa (BesztSzj. 890.); 1578 fagyolfa (NySz.); 1793–1797 fagyúfa (EtSz.); nyj. fagyor-fa (MTsz.) J: ’az orgona rokonságába tartozó, fényes, fekete bogyót termő cserje | Liguster (Ligustrum vulgare)’
Örökség, uráli kori tő magyar képzéssel. | ⌂ A tőhöz vö. zürj. (Sz.), (P.), (FV.) baď ’fűzfa’; votj. (G.) baď ’ua.’; finn paju ’ua.’; ? lp. (K.) puajă ’ua.’; – ? jur. ṕew ’fűzfakéreg’; szelk. pê·, pêê ’fakéreg’; kam. po ’hársfaháncs, fűzfaág’ [uráli *pajɜ ’egy fajta fűzfa’]. ⌂ Az uráli *j > m. gy hangváltozáshoz vö. →kígyó. A végződés az -l névszóképző; vö. →fial, hangyál (→hangya) stb. A fagyalt a magyarság feltehetőleg már a honfoglalás előtt, a Fekete-tenger térségében megismerhette. A névátvitel alapja a fagyal és egyes fűzfajták levélformájának hasonlósága lehetett.
☞ MNy. 61: 23; MSzFE.; TESz.; EWUng.UN UEW. № 692