föl A: 1219/ Felcopuſi [hn.] (VárReg. 69.); 1222 fuleusi [hn.] (OklSz.); 1395 k. ag fel (BesztSzj. 572.); 1493 k. fewlӳre (FestK. 6); 1706 felyes [sz.] (LevT. 2: 414); 1789 föllyössét [sz.] (NSz.); 1864 fėl (CzF.); nyj. té-föll (MTsz. tej-föl a.) J: ‹mn› 1219/ ’magasabban fekvő 〈hely, vidék〉 | höher liegend 〈Ort, Gegend〉’ (↑) | ‹fn› 1 1391 ’tej felszínén megsűrűsödő (tejszín)réteg | Obers, Haut 〈auf der Milch〉’ # (OklSz.); 2 1395 k. ’vminek a felső része; felület, felszín | oberer Teil von etw; Oberfläche’ (↑); 3 1515 ’maradék | Rest’ (RMNy. 2/2: 13); 4 1864 ’vminek a színe-java | das Beste’ (CzF.) Sz: fölös 1391 Theyfeles [szn.] (OklSz.); 1525/ ’számos, sok | zahlreich’ (TörtTár 1908: 81); 1637 ’fölösleges | überflüssig’ (MNy. 68: 478); 1789 ’tejszínes, vastag fölű | sahnig’ (NSz.) | fölöz 1527 bee ... feleʒd ’tejszínnel, tejföllel beken | mit (saurer) Sahne beschmieren’ (Heyden: Puerilium 43); 1766 ’a fölöslegest leszedi | entsahnen’ (NSz.)

Örökség az uráli korból. |  ≡  Vog.  (P.) pǟlt ’hosszúság; olyan hosszú, mint’; osztj.  (DN.) pĕt ’magas’; finn pitkä, pitempi [középfok] ’hosszú’; – jur. pirće ’magas’; szelk. pirgä ’ua.’; kam. pɯrže ’ua.; nagy; testalkat, termet’; stb. [uráli *piδe vagy *piδe-kä: ’magas, hosszú’].  ⌂  A *-kä névszóképző már az uráli korban a tőhöz kapcsolódhatott. A fgr. *δ > m. l hangváltozáshoz vö. →fal², →velő stb. A szó belseji magánhangzó a magyarban eredetileg ë volt. Az uráli alapjelentés, ill. a melléknévi jelentés és a főnévi 2. jelentés viszonyához vö. osztj.  (DN.) num ’felső-, fent, magasan levő; magas, égi, mennyei’; zürj.  (R.) vi̮l ’felső rész, a fent levő’, (UD.) vi̮li ’fent, a magasban ‹repül›’, stb. A főnévi 1. jelentés metonímia, az elvont 3. és 4. főnévi jelentés a 2. jelentés alapján keletkezett.

☞ EtSz. fel a.; MNy. 42: 49, 59: 212; TESz.; NyK. 85: 35; UEW. 377; EWUng.→ fel, fel-¹, fel-³, felsál, felség, felső, fenn, föld, fölény, fölösleg, fölülUN UEW. № 759