elébe A: 1372 u./ eleybe (JókK. 147); 1416 u./¹ èlèicbè (BécsiK. 18); 1416 u./² èlo̗to̗cbè (MünchK. 80vb); 1456 k. elembe (SermDom. 1: 212); 1490 k. elebe (NagyvGl. 94.); 1519 eleeben (JordK. 770); 1529 e. elybe (VirgK. 27); 1736 elejbém (NySz.) J: ‹névutó› 1372 u./ ’vkivel szemközt | entgegen’ (↑) | ‹hsz› 1372 u./ ’vki elé | vor jmdn’ (JókK. 147)

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  Az →elő¹ névszóból keletkezett E/3. személyű -i (~ -e) birtokos személyjellel és -be illatívuszraggal (ill. -ben illatívusz funkciójú inesszívuszraggal). Az elébe alak az eredeti eleibe változatból jött létre ei > é monoftongizálódással. Az elébe alak a birtokos személyjelbe beolvadt -é latívuszragot is tartalmazza. Birtokos személyjeles alakjai teljes ragozási sort alkotnak. A korábbi változatoknál a birtokos személyjel az alapszó és az illatívuszrag között jelenik meg. A későbbi, mára javarészt elavult változatokban a birtokos személyjel többnyire a -be rag után áll.

☞ EtSz. el- a.; Sebestyén: Névut. 126; TESz. elé a.; EWUng.→ elő¹Nszt ↪elébe